“Táncolj, gyere táncolj még!” – szól a Szűcs Judit örökzöld. Na ez a dal éppen nem csendült fel a hétvégi tűzoltóbálban, sok más azonban igen. Ez volt az első olyan alkalom a baba születése óta, hogy táncolni mentünk. Az egész este azonban sokkal többről szólt ennél: a helyi közösség összetartásáról.

A bál jótékonysági volt, a tombolából és a büféből befolyt pénzt a méltán híres Kevermesi Tűzoltó Egyesület kapta. A lánycsapat – amelynek korábban a húgom is évekig tagja volt – az ország legjobbja. Minden évben nyernek – és utaznak a nemzetközi megmérettetésre Horvátországba, de Finnországba is vitték már jó hírünket.

Az önkormányzat eközben csődközeli helyzetben van, a csapat támogatása az utolsó, amire gondolhatnak. Ezért vettek egy nagy levegőt az önkéntes tűzoltók és megszervezték a bált. Fellépett a karádi népi tánc csoport, egy helyi banda húzta a talpalávalót, a vacsoráról egy közeli vendéglő gondoskodott. A büfét a falubeli kocsmáros támogatta úgy, hogy az este bevételét felajánlotta a csapatnak.

A tombolatárgyakat a kevermesiek adták össze. Volt, aki két tortát is sütött, naptárat vagy éppen egy élő malacot ajánlott fel. A fődíj egy wellness hétvége volt Kehidakustányba, a vigaszdíj egy tűzoltóautó alakú torta, a vigaszdíj vigaszdíja pedig a malacka. Hatalmas tapsvihar kísérte a nyereményért kivonulókat: örült aki adta és az is, aki kapta az ajándékot.

Ezen kívül okoztak még meglepetést a szervezők: mindenki kapott egy kézzel készült, tűzoltóautót formázó hűtőmágnest, hétfőn pedig e – mailben megérkezett egy fotó, ami minket ábrázolt a férjemmel, ahogy javában ropjuk. Emlékezetes és reménykeltő este volt. Megerősített abban a hitemben, hogy van erejük a civileknek, a helyi közösségeknek. Fel kell tudjuk emelni a fejünket a földről.

“Seszták Ágnes: Monok polgármestere jól megviccelte a politikát. Pártja, az Összefogás párt az uborkás bácsi néven elhíresült Szoboszlai Barnát jelölte miniszterelnöknek. Aki nem teljesen süket, és van morzsányi humorérzéke, vette a fricskát, felfedezte Barna bácsi nevezésében a jelenlegi választási törvények abszurditását, és jót mulatott rajta. Nem úgy a királyi tévé. Ma reggelének kérdezői, akik úgy vélték, itt az alkalom, hogy móresre tanítsák Szepesi Zsoltot, aki már eddig is csúnya szálka a liberálisok szemében mint nyerészkedő despota, alkotmányellenes rasszista, cigányok megrövidítője, mindez a szociális kártya bevezetése okán.” – olvasom a Magyar Nemzet honlapján.

A minap a tévében is nyilatkozott Monok polgármestere, aki elmondta: valóban fricskának szánták a jelölést, mert ki lehetne alkalmasabb miniszterelnöknek, mint Barna bácsi, aki egész életét keményen végigdolgozta, viszont soha senkitől nem lopott semmit. Ez lenne a minimum elvárás egy miniszterelnök-jelölttel szemben. Milyen igaz.

Aki olvasta Móricz Zsigmond: Rokonok című regényét, az nem tudja nem felfedezni a párhuzamot a zsarátnoki politikai elit és a mai magyar közéleti történések között. Amerre nézek, panamázás, uram – bátyám, kivételezés, levajazás, off shore cégek, külföldi rendszámmal parádézás kétszázzal az autópályán… Mert ugye amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.

Pedig higgyétek el, megéri jónak lenni. Gyerekként vajon mire vágytak nagyjaink? Szerettek volna rosszabb esetben korrupt és pénzéhes, jobb esetben “csak” hozzá nem értő politikusok lenni? Aligha. Egy gyermek tiszta álma ezzel szemben az, hogy olyan legyen felnőtt legyen, mint amilyen mondjuk Széchenyi István volt. Tájékozott, haladó szellemű, tele tenni akarással és hazaszeretettel. Mennyivel jobb a jól végzett munka miatti elégedettség egy dolgos nap végén, mint önváddal lehajtani a fejet a mozgó párnára?

Jogászként természetesen látom, milyen alkotmányossági aggályokat vet fel egynémely monoki ötlet. Alapvetően azonban bízom abban, látunk még hasonlóan provokatív kampányt Szepesi Zsolttól, ami talán elég lesz ahhoz, hogy nyitogatni kezdje a politikai elit szemét, és nem csak az övékét. Valamennyien kellünk hozzá, hogy Magyarország jobb hely legyen. Hogy büszkék lehessünk a hazánkra, hogy magyarok vagyunk.

Kezdd el már ma. Hogyan? Például ne fújj grafittit, szedd fel a sz@rt a kutyád után, fizesd be az adódat, tartsd be a sebességkorlátozásokat, ne hajts át a piroson, állj meg a zebránál. Tartsd rendben a házad környékét. Húzd ki a parlagfüvet. Gyűjtsd szelektíven a hulladékot, mosolyogj vissza, ha valaki rád nevet, lapátold el a házad előtt a havat, járj rendszeresen szűrővizsgálatokra, és egyáltalán: ne betegedj meg a saját hibádból (vagy ha mégis, fizesd ki a gyógyíttatásod költségeit). Ennek érdekében szokj le a dohányzásról, ne igyál, egyél egészségesen és sportolj. Ha elvállalsz egy munkát, végezd el rendesen. Ha valaki dolgozott neked, fizesd ki a bérét. Ne úgy akarj sikeres lenni, hogy becsapod a másikat. Ne légy lusta gondolkodni.

Tedd akadálymentessé a járdát a házad előtt. Ha sírni látsz egy kisgyereket, kérdezd meg, mi baja, vásárolj magyar termékeket magyar termelőktől, ha a társadtól megkérdezed, hogy van, figyelj oda, mit válaszol, látogasd rendszeresen a rokonaidat, békülj ki a haragosaiddal, ne irigykedj, ne pletykálkodj és ne fukarkodj a dicsérő szavakkal, ha úgy látod, valaki más értéket teremtett.

Ha ezen felül van még benned fölös energia, járj utána a környezetedben lévő civil szervezeteknél, mivel segíthetnél. Nem várhatunk, nem számíthatunk magunkon kívül másra, ugye tudod?

Eddigi életem legnagyobb filmélménye. Ki ne hagyjátok! Lebilincselő a történet, pazar a látvány, nagyon szép a zenéje, minden perce izgalmas… Egy pillanat alatt repült el a három óra, legszívesebben ahogy megláttam a vége főcímet, azonnal elkezdtem volna újra nézni. Ilyen még soha nem történt velem. Hason csúszva könyörgöm, nézzétek meg!

“A legtöbbet az ételen lehet spórolni” – mondja mindig anyukám, hozzátéve: “az edényedbe nem lát bele senki”. Egy alföldi kis faluban nőttem fel, ahol sokszor csak tejet és kenyeret vettünk a boltban. Igaz, a kertünkben minden megtermett, és csirkét, nyulat, kacsát, disznót tartottunk. Dolgozni kellett érte sokat.

Városi kortársaimhoz képest rengeteg filmet nem láttam, amiket ők igen (“pedig az alapmű…”), és a ‘80 – as, ‘90 – es évek zenei történetében is vannak fekete kockák. Nekünk nem volt klasszikus értelemben vett szabad időnk. Az iskola és a leckeírás mellett a krumplit el kellett vetni, meg kellett kapálni. Kézzel szedtük le a krumplibogarakat. Aztán fel is kellett szedni, méret és minőség szerint szétválogatni, zsákba rakni, levinni a pincébe, télen pedig többször lecsírázni.

A disznóólat takarítani kellett, az állatokat napjában háromszor megetetni. A kukoricát kézi hajtású morzsolóval morzsoltuk télvíz idején a góréban, iskola után. Lassan telt meg a kiskas, húgomnak is, nekem is sajgott a karunk a végére. A csirkéknek, kacsáknak répalevelet szedtünk. A kedvencem az volt, amikor összegyűjtöttük a tojást. A legjobb szórakozásunk az volt, hogy felmásztunk a nagyszüleimnél a “polyvásban” a széna tetejére, ami kincseket rejtett: hol tojást, hol kiscsirkét vagy kiscicát találtunk a mélyedésekben.

Tavasszal veteményeztünk, aztán boldogan néztük, ahogy csíkosodik a kert. Soha nem fogom elfelejteni az apró, piros hónapos retek csípősségét és a zsenge újhagyma zöld ízét. A borsót szárról ettük, ahogy leszaladtunk a kert alá, a kukoricásban, a “kutyaúton” a korai cseresznyefához. Málnánk, eprünk, almánk, körténk is volt. Zöldségeshez, henteshez nem mentünk soha. A disznóvágás pedig hajnalban kezdődő, egész napos, kedélyes családi program volt.

Mostanában falun járva csodálkozom, mennyire eltűntek a kiskertek. Fű és tuja mindenhol, állatok alig. A házi tej megszerzéséhez a múltkor régi jó kapcsolatait kellett bevetnie anyukámnak, olyan kevés már a faluban a tehén. Fizettek az embereknek azért, hogy levágják őket.

Fáj a szívem, amikor látom a sok segélyért sorba állót. Ha tudnák, hogy nagyapám az előző évi termésből válogatta az egyforma szemeket a krumpliból vetőmagnak. Hogy egy tyúkot el lehet ültetni úgy, hogy a lábát a fészek közelében megkötjük, és ha látja a fészekalja tojást, elül. Lesz máris tíz kiscsirke. Elszaladgálnak az udvaron, lecsipkedik a gazt.

A sorban állóknak azonban ezeket az alapvető szabályokat sem tanította meg senki. Nagymamám a kerti növényeknek és a virágoknak megszedte a magját, és tejfölös pohárban az ablakban keltette a palántákat a kiskonyhában. Mostanában ehelyett gazos udvarokat, sáros előkerteket látok. A parlagfű veri sok falusi porta hátulját.

Hétköznapokon gyermekkoromban egyszerű ételeket: paprikás krumplit és főzelékeket ettünk. Hétvégeken azonban volt például rántott csirke, meggyszósszal. Naná, hogy sajátunk volt a csirke, a tojás, és a meggy is. A túrós lepényhez a házi túrót a szomszéd utcából hoztuk, ahol tehenet tartottak. Akkoriban – csak tizenöt éve – a kertünket lóval szántattuk.

Szeretném, ha olyan gondozott parasztportákat láthatnék itthon is, mint Ausztriában. Városlakó társaimat pedig arra biztatom, járjanak piacra, támogassák a helyi termelőket. Nemcsak olcsóbb, ízesebb is a náluk vásárolt zöldség, gyümölcs. Részben a gazdasági válság miatt olyan ételeket készítek, amelyek hazai, szezonális hozzávalókat tartalmaznak, és az alapanyagokért sem kell vagyonokat fizetned. Ezek receptjeit az Éléskamra rovatban találod, ahol további takarékos tippeket adok.

Február 14 – én elkezdődött a Tigris éve. Aki elmaradt a szilveszteri “új életet kezdek” – felkiáltással, és a tavalyi tespedt tempót folytatja, most csatlakozhat.

Nekem nagyon szimpatikus a tigris éve, bár jómagam kecske vagyok, ami sokkal szerényebb jószág. A tigris bezzeg vonzón ellentmondásos, titokzatos állat: teste rugalmas, mégis erős, veszélyes ragadozó, a bundája azonban puha, az egyik legnagyobb állat a földön, alapvetően mégis macska, habár abból nagyobbacska…

Sport szempontból eseménydús lesz az idei év: a vancouveri téli olimpia már el is kezdődött, a Dél-Afrikában megrendezendő Labdarúgó Világkupára azonban kicsit még várnunk kell. A gazdaság és a politika területén is érdekes változások várhatók. Sok egyéb mellett erről is bővebben olvashatsz a www.vilagkiallitas.hu oldalon.